Mi a pszichodráma?

A pszichodráma egy nagyon mély önfeltáró technika. Nehéz röviden megragadni a lényegét. Talán azzal tudnám jellemezni, hogy a pszichodráma egyik lényegi eleme az, hogy nem beszélünk a problémákról, illetve nem csupán csak beszélünk a problémákról, hanem a pszichodráma játék során át is éljük azt. Ráadásul ez az átélés több szempontból is történik, és abból kifolyólag, hogy ezt nem az eredeti szituációban éljük át, így lehetőség nyílik rá, hogy mélyebben megértsük a szituációk mögött rejlő valódi folyamatainkat, észrevegyük a játszmáinkat, változtathassunk hibás működési módjainkon, megértsük, megismerjük önmagunk működését, önmagunk folyamatait, önmagunkat.
Mindez csoportban történik, egy megértő, elfogadó, emberi érzésekkel megnyilvánuló emberi közösségben.

 

 

Ez a honlap szerzői jogvédelem alatt áll, melynek jogtulajdonosa Füredi Krisztián. A tulajdonos minden jogot fenntart, így a mű integritásához való jogot, mely tiltja a szerzői jogvédelem alatt álló mű megmásítását, mely kiterjed a mű másolására, fordítására, átszerkesztésére, adaptációjára, vagy bármilyen más jellegű átformálására, felhasználására.